SCHOLAR-SME ÖSZTÖNDÍJPROGRAM
KKV KÉPZÉSI PROGRAM
.
Nógrádi Zoltán- elnök-igazgató
Elnöki köszöntő
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunk olvasóit a Banat-Triplex Confinium EGTC elnök- igazgatójaként. Három ország településeinek polgármesterei közös szándékával az ünnepélyes alakuló ülésre 2009. december 10. napján került sor, Mórahalmon. A több mint egy éves kitartó előkészítési folyamat után 2011. 01. 28. napján hivatalosan is bejegyzésre került a Banat-Triplex Confinium EGTC, mint önálló jogi személyiséggel rendelkező, nemzetközi társulás.
Három ország különböző jogrendszerrel és önkormányzati működéssel, kommunikációval, de sok közös történelmi hagyománnyal gazdagítja egymás életét. Legyen Ön is része ennek a gazdagodásnak!
Kaba Gábor
romániai igazgatóhelyettes
Czirbus Gábor
magyarországi igazgatóhelyettes
Fejsztámer Róbert
szerbiai igazgatóhelyettes